Mindig is imádtam a nagymenő vállalkozókról, brókerekről, nagy ötletek kitalálóiról szóló filmeket. Legutóbb elmentünk egy kedves barátommal, Gyulával, megnézni újra az egyik olyan filmet, ami nekem nagyon tanulságosnak tűnt, mivel kivételesen nem a nagy üzleti sikerről, hanem a nagy bukásról szólt. Gyula is kedveli az ilyen filmeket, az apja is önálló céget vezet, de szerencsére ő sikeresen.
Ez eddig nem hangzik jól, pedig a főszereplő által elkövetett sorozatos baklövések és hirtelenül meghozott, impulzív döntések minden vállalkozó számára jó leckék lehetnek. Furcsáltam, hogy nem vett igénybe semmilyen segítséget, csak úgy belevágott, és mindent maga akart csinálni. Rengeteg mindenbe belevágott egyszerre, jobbra-balra szórta a pénzt, és ahogy az idő előrehaladt, egyre kevésbé látta át a saját helyzetét. Belegondolni is iszonyat stresszes, hogy a cégem, amibe annyi energiát és pénzt öltem, lassan elindul egy rossz irányba, és én ezt nem ismerem fel, nem vagyok hajlandó az eredeti elképzeléseimen változtatni.
Kint a mozi terem előtti kávézóban el is kezdtünk erről beszélgetni a barátommal, aki velem tartott erre a filmre. Szerinte is rémisztő lehet ekkora felelősség ennyire egyedül. El is kezdte mesélni nekem, hogy milyen jó döntés volt szerinte, hogy az apja, aki cégtulajdonos már vagy húsz éve, most vágott bele némi cégmódosításba.
Módosítani, változtatni és segítséget kérni mindig rendben van
Kérdeztem, hogy ennyi idősen nem aggódott, hogy nem fogja átlátni, hogy mik szükségesek ehhez? Gyula mondta, hogy talált egy honalpot, a topcegalapitas.eu/cegmodositas oldalt, ahol mindenre gondoltak, és remek segítségnek tűnt az apja számára. Mindenért kezeskedtek, előre leszögezték, hogy náluk kétfajta cégmódosítás is igénybe vehető, az egyik az alapszintű, amely 17.900 Ft-ba kerül, míg a másik az átruházást és a tagcserét is vállalja, ez már drágább, 29.900Ft ellenében érhető el. Gyula mondta, hogy hát igen, az ő apja nagyon logikusan, higgadtan, megfontoltan gondolkodó és döntést hozó ember, nem úgy, mint a filmbéli cégvezető. Az apja minden információt elkért Gyulától a https://topcegalapitas.eu/cegmodositas/ honlapról. Jó dolognak találta, hogy a pénzéért cserébe tényleg mindent megkap, ügyvédet, szükség esetén aláírás mintákat, a cégbíróságon pedig képviselik őt. Ezentúl persze az is szempont volt, hogy lehetősége volt egy találkozóra és aláírásra. Mindezek előtt persze jól utánanézett a cégnek, és elégedett is volt a kutatásának eredményével.
Mivel Gyula apja jól ismeri az üzleti világot, fontos volt számára, hogy pénzügyileg stabil háttérrel rendelkezzen a cég, de ezt rögtön be is látta, hogy így van. Hiszen a topcegalapitas.eu a nemzetközileg elismert besorolásba tartozik pénzügyi megbízhatóságuk alapján, vagyis a Bisnode minősítést birtokolják. Ez nagyon jó pont volt az öregnél, mondta vicceskedve Gyula. Az apja nagyon háklis, így személyesen is akart beszélni a cég tagokkal, erre szerencsére volt lehetősége telefonon, és az iroda nyitvatartását is hamar megtalálta a honlapon.
Lehet egyszerűen is
Gyulát arról kérdeztem, hogy szerinte tényleg olyan bonyolultak-e ezek a dolgok, mint a filmben, ügyvéddől ügyvédig kell rohangálni, mire kapunk valami felvilágosítást. Mondta, hogy nekik semmi hasonló nem volt, mivel elég egyszerű folyamat volt ez az egész cégmódosítás. A menete nem is volt olyan bonyolult, mint Gyula gondolta volna, tájékoztató e-mailt is kaptak a telefonos megbeszélésük után.
A cégmódosítás során meg kellett jelennie Gyula apjának, hiszen ő a cégtulaj, és mindneki másnak, aki érdekelt tag, de a tárgyaláshoz biztosítottak a számukra irodát, így kényelmesen lehetett intézni a papírmunkát. Persze utána az okmányokat át kellett nézni, minden olyat módosítani, ami nem stimmelt, és konzultálni. Na ez se úgy zajlott, mint a filmekben, senki sem vágott szigorú üzletember arcot. Gyula mondta, hogy nem volt stresszes, senki sem nézett szúrósan. Minden flottul ment, profi ügyvédi segítséggel. Minden esetleges extra kiadásról is értesítették őket.
Mozi és valóság
Gyula példája nekem jól mutatta, hogy az üzleti élet ugyanúgy más a valóságban, mint ahogy más a szerelmi élet is a hétköznapokban. A mozi az mindig egy új tükre a világnak, éppen ezért szeretünk filmeket nézni, mert nem olyan, mint a valóság.