Úgy fogunk vezetni ezzel az iskolával, mint a filmeken

A filmek rengeteg dolgot adtak az életemhez. Egyszerűen azt érzem, hogy a mozgókép könnyebben elérhető és érthető mindenki számára, mint a könyvek. Ettől függetlenül nem akarom egyiket se a másik fölé helyezni. Szimplán csak más élményt nyújt a kettő. Viszont azt se szeretem, mikor valaki azt mondja, hogy a könyvek mélyebbek a filmeknél. Értelmetlen az összehasonlítást, mivel mindkettőnek más a célja.

A filmeket én azért részesítem előnyben, mert rövidebb idő kell ahhoz, hogy élvezni tudjuk őket. Egy könyvvel akár hónapok is eltelhetnek, ami egyáltalán nem baj, hiszen így szerves része lesz az életünknek. Viszont szerintem nem csak a magam nevében beszélek, mikor azt mondom, hogy sajnos munka mellett nincs olyan sok ideje az embernek. Ilyenkor pedig nagyszerűen jöhet egy film, ami mély művészi tartalommal rendelkezik.

Eleget néztem azonban már filmeken azt, hogy emberek elképesztően autóznak. Tudtam, hogy itt az ideje megszereznem a jogosítványomat. Ehhez pedig óriási segítséget nyújtott a Fordulat Autósiskola. Mielőtt belevágtam volna az egészbe, több barátommal is beszéltem arról, hogy milyen tapasztalataik vannak vezetés oktatás terén. Rengeteg negatív dolgot hallottam, viszont azt mondták, hogy nézzem meg az interneten, úgy kevesebb kellemetlen meglepetés érhet. Megfogadtam a tanácsaikat és beírtam az internetre, hogy autósiskola. Az első helyen a Fordulat Autósiskola volt, úgyhogy rá is kattintottam.

Vannak emberek, akik már szinte gyerekkorukban arra születtek, hogy vezessenek. Én sajnos nem tartoztam ezek közé, úgyhogy reméltem, hogy a Fordulat Autósiskola keretein belül olyan szolgáltatást fogok kapni, ami egy teljes kezdőnek is segít. Elsőként már az tetszett, ahogy az oldal kinézett. Nem kell semmi hatalmas dologra gondolni. Egyszerűen csak letisztult volt és az első dolog, ami fogadott, nem egy reklám volt, hanem az alap információk az iskoláról. Pozitív számomra az, ha egy cég nem próbál plusz dolgokat lenyomni a torkunkon, hanem a szolgáltatásukkal akar meggyőzni minket.

A Fordulat Autósiskola azonban többet nyújtott egy egyszerű igényes honlapnál. Rengeteg tájékoztatót érhetünk el az oldalon. Ezeken keresztül pedig kicsit felfoghattuk, hogy miket is érdemes tudni a vezetésről és a vezetés oktatásról. Külön tetszett, hogy nem csak autós, hanem motoros jogsit is le lehet tenni náluk. Mindig jó egy kis plusz választék, bár magamat egész nehezen tudnám elképzelni motoron.

Fordulat Autósiskola

A legnagyobb pozitívum azonban egyértelműen az volt, hogy milyen könnyedén megkapjuk a tananyagot, ha egyszer regisztrálunk. Ez sok helyen egyáltalán nem így van. Több barátom is mesélte, hogy más tanfolyamon nem biztosítottak nekik e-learning felületet, így pedig sokkal nehezebb volt felkészülni a vizsgára.

A Fordulat Autósiskola azonban minden ilyen kis részletre gondol, úgyhogy nem kell tartanunk ezektől. Ráadásul nagyon tetszett a vezetéssel kapcsolatos hozzáállásuk is. A Fordulat Autósiskolának nem az a fontos, hogy minél több pénzt nyerjenek ki belőlünk, hanem az, hogy valóban megtanuljunk vezetni. Ezt pedig nagyon tudom értékelni.

Ezt követően már csak annyi teendőm volt, hogy megkeresem az elérhetőségeiket. Szerencsére ezeket sem rejtegetik túlságosan, úgyhogy hamar megtaláltam őket. Felszabadító volt, hogy az egészet online tudtuk elintézni. Ezt követően pedig a tanfolyam pont olyan volt, mint amit ígértek. Maximálisan elégedett voltam azzal, amit nyújtottak. Biztos vagyok benne, hogy ha nem őket választottam volna, akkor sokkal hosszabb idő lett volna megszerezni a jogsit.