Nagyon jó kapcsolatot ápolok az unokatestvéremmel, szinte a bátyámnak mondhatom. Amikor tehetem és mindketten ráérünk, akkor felutazok hozzá Budapestre, hogy egy kis időt együtt töltsünk. Általában csak pár napra tudjuk összehozni ezeket a találkozókat, de akkor zsúfoltan vagyunk programokkal. Természetesen egy napot mindig a pihenésre hagyunk, ilyenkor azonban nagyon nehezen tudjuk eldönteni, milyen filmet nézzünk, ami mindkettőnknek megfelel.
Az egyik ilyen alkalommal már túl voltunk két filmen és épp a harmadikat kerestük szorgosan. Neten nézelődtem hátha szembe jön valami érdekes, ami megragadja a figyelmünket. Ekkor viszont egy ártatlan, semmiből előkerülő poszt jött velem szembe, amiben segítséget kértek. A neve lényegretörően rövid volt: érmebolt budapest. A poszt írója segítséget kért, hogy Budapesten hol érdemes leadni a régi érmeket, ahol ténylegesen annyit is kap érte, amennyit érnek. Lelövöm a poént: a http://regipenzfelvasarlas.hu lett a megoldás.
Mivel az “uncsim” 10 év után már jártas a fővárosban természetesen megkérdeztem, hátha tudunk ebben az ügyben segíteni. Konkrét boltot nem tudott ekkor ő sem, viszont film keresése helyett ezután már a budapesti érmeboltok felkutatásával foglalkoztunk, mert minket is érdekelt. Ahogy rákerestünk azonnal bedobta a találatokat és szemet szúrt az egyik.
A Procopius Numizmatika weboldala volt, de a név nem sokat mondott ezért tovább olvastam. Ennél az érmeboltnál vásárolni és eladni is egyaránt tudunk régi érméket. Bő másfél évtizede alakult meg az üzlet és már az ország egyik legnépszerűbb érme boltjáról beszélünk. Az alábbi pénzekkel, érmékkel érdemes őket felkeresni: régi (már nincs forgalomban), jó állapotú érmék, az érme nemesfémből készült. Ezek a szempontok mind növelik az érmék értékét, ezért fontos szem előtt tartani őket.
A felvásárlás nem egy bonyolult művelet, ugyanis nekünk csak be kell vinnünk az üzletbe az eladni kívánt darabokat, ők pedig megvizsgálják, azonosítják és értékelik azokat. Ezután közlik az összeget, amelyért megvásárolnák tőlünk őket.
Hogyan is határozzák meg az érmék értékét?
Ez egy fontos része a vásárlás folyamtának, ugyanis nem szeretnének kárt okozni az eladónak, mivel az a jó hírnevükön ejthetne foltot. Továbbá pedig egy téves megállapítás az érmékkel kapcsolatban szintén a saját kárukra lehet. Éppen ezért van szükség az alapos vizsgálatra, az értékbecslés eljárásra, amelyet el is végeznek.
Első lépésként a kormeghatározást végzik el, ugyanis az ókor óta vernek érméket, így aztán fontos megállapítani, hogy mikori érméről is van szó. Ezzel összefüggésbe hozható, hogy a világ mely tájáról származik az. Ezért alaposan megvizsgálják a tárgyakon szerepló ábrákat és feliratokat, majd ezek alapján meghatározzák mikorról és honnan származik. Ezután következik az állapot felmérése. Ez szintén fontos lépés, hiszen bizonyítható az eredetiség kérdése. A különböző kopások és sérülések a használat velejárói, azonban minél jobb állapotban vannak, annál értékesebbek. Nem elhanyagolható az anyagvizsgálat sem, hiszen a régi pénzek olykor nemesfémekből (arany, ezüst) készültek. Megvizsgálják az alapanyag finomságát, vagyis a nemesfém ezrelékes arányát.
Amint látjuk, tényleg alapos vizsgálaton esnek át az érmék, nem csak hasraütésszerűen tesznek ajánlatot. Még több és bővebb információt találsz az oldalukon a témával kapcsolatban!
Végezetül szeretném azért elárulni, hogy azóta sem találtunk olyan filmet, ami mindkettőnk számára érdekes lenne, pedig már legalább háromszor találkoztunk azóta. De, nagy-nagy szerencse, hogy találtam egy érmeboltot Budapesten, mert ez viszont érdekes nagyon!