Egészen kiskoromtól kezdve rajongtam a filmekért, számos műfajért és talán nem meglepő, de ezáltal a mozi iránti szeretet is idejekorán megjelent. Ahogy teltek az évek és én is egyre inkább érettebb lettem, elkezdett ez az egész komolyabban is érdekelni: hogyan készülnek a filmek, milyen háttérmozzanatai vannak annak, hogy egy alkotás elkerülhessen a moziba? Később a komolyabb művészfilmek is lekötöttek, azok értelmezése – száz szónak is egy a vége, tényleg minden érdekelt, ami a filmmel, filmművészettel és mozival kapcsolatos – diákként is nagyon sokat dolgoztam mozikban. Az egyik helyen borzasztóan jól éreztem magam és nagyon megbecsültek, így az egyetemi tanulmányaim mellett is maradtam, utána is: később vezetői pozícióba kerülhettem. Így esett, hogy nagyon sok ügyes-bajos dolgot kellett intéznem, amit persze nem bántam, elvégre a munkám része – ilyen volt a takaríttatás megoldása is.
Nem volt egyszerű, mivel nagyon sok ember megfordult nálunk és persze nem arról voltak híresek ,hogy tisztaságot hagynának maguk után – végül ajánlás alapján a megoldást a https://greenwaykft.hu/berelheto-gepek/gyalogkiseros-takaritogepek weboldalon találtuk meg és azóta is elkötelezetten tőlük bérlünk mindent, amire szükségünk van, ahogyan nem is ajánlunk mást, csak a Greenway Kft-t.
És hogy miért is?
Több típusú gyalogkísérős takarítógéppel is rendelkeznek, számunkra pedig ez az ideális. Minden típus pontos specifikációja elérhető a honlapjukon, ezek pedig a https://greenwaykft.hu/berelheto-gepek/gyalogkiseros-takaritogepek cím alatt el is érhetőek. Ezek tartalmazzák az alap műszaki termékadatokat és azt is, hogyha rendelkeznek valamilyen egyedi termékspecifikációval, ezzel is megkönnyítve a választást vagy szűrést – viszont nem hagyják magára az embert, mert nagyon szívesen segítenek az érdeklődőknek kiválasztani a számukra, igényeiknek megfelelő terméket. Amennyiben mégsem válik be, és/vagy más típusra szeretne az illető váltani, akkor azt bármikor megteheti plusz költségek nélkül, így emiatt nem kell aggódnia. Szintén hatalmas pozitívumnak éreztük és érezzük azóta is, hogy rendszeresen kijönnek ellenőrizni a kibérelt gépeket, ezzel is megelőzve nagyon sok meghibásodást; amennyiben mégis ilyen jellegű probléma kerül észlelésre, akkor 24, de alkalmanként akár 12 órán belül kiszállási díj nélkül érkeznek ki megnézni. Talált hiba esetén sem kell az embernek rágnia a körmét, mert javítási díjat sem kell fizetni, így igazából elmondható, hogy ilyen “csomag” mellett nem is érné meg megvásárolni egy-egy gépet, hiszen akkor minden költség a tulajdonost terhelné.
Ami még nagyon jó és érdemes kihasználni, azok az oktatások: merthogy azokat is tartanak, ezáltal is elősegítve a helyes géphasználatot és növelik vele a hatékonyságot. Az ügyfélszolgálatuk is gyakorta rendelkezésre áll kérdés-kérés esetén: mozisként mi abszolút meg vagyunk velük elégedve és nem is választanánk mást.