Legújabb dokumentumfilmem témája: mennyibe kerül egy esküvő?

Biztosan nem tudod rólam, hogy nem csak nézni szeretem a filmeket, hanem csinálni is. No persze nem rendezőként. Ehhez nem venném a bátorságot, minden tiszteletem a filmrendezőké. Hanem elsősorban ötletgazdaként és producerként. Nem mintha annyi pénzem lenne. Kapcsolataim vannak. Meg tudom találni és motiválni tudom azokat az embereket, akiknek mecénásként van pénzük arra, hogy egy film létrejöttét támogassák. Mi ebből a hasznuk a mecénásoknak? Legtöbbször az, amit csak nagyon kevés ember mondhat el magáról: képesek voltak valami értékeset és maradandót hagyni maguk után. És lássuk be, ez nem kevés, engem is ez motivál.

2022 őszén elhatároztam, hogy 6 hónap művészi, pontosabban szervezői tétlenség után aktivizálom magam. Egy dokumentumfilm sorozatot álmodtam meg, amely napjaink egyik ellentmondásos témáját járja körbe: mennyibe kerül ma egy esküvő. Több rövidebb epizódot tervezek, ebből az első az esküvői fotós árak témájáról fog szólni.

Hogy miért pont erről? A húgom esküvője 2022 szeptemberében volt. Tanúja voltam (a szoros és átvitt értelmében is) annak, hogy mennyire izgalmas feladat egy esküvő fotózása. A húgom esküvőjén Szoboszlai Krisztina fotózott. Sokat segítettem a húgomnak a szervezésben, így közelről láttam Krisztina munkáját is. Előzetesen engedélyt kértem tőle, hogy kicsit a szükségesnél is jobban nyomon kövessen a fotózás folyamatát. Természetesen nyílt lapokkal játszottam, elmondtam neki, hogy az új filmemhez keresek témát és ihletet. Nagyon tetszett neki az ötletem, Ő is mindvégig őszinte volt hozzám a szakmája örömeivel és kihívásaival egyaránt.

Krisztina elmondta, hogy egyes megrendelők esetében a neuralgikus pont az ártárgyalás szokott lenni. Ugyanis nem mindenki érti pontosan, hogy az esküvői fotós árak megállapítása során a fényképész hogyan jár el és mennyi háttérmunkát tesz bele a végeredménybe.

esküvői fotós árak

Krisztina esetében az esküvői fotózás az alábbi feladatokat jelentette:

  • előzetes egyeztetés az ifjú párral: itt történt a megismerkedés ill. a húgomék elvárásainak az előzetes átbeszélése. Itt még nem igazán volt konkrétumokról szó. A fotósnak rá kellett hangolódnia a jegyespárra. Milyen a mentalitásuk, mennyire szeretik az extremitásokat, mennyire félnek a különleges helyzetektől. Ez azért fontos, mert az esküvői fotózásnak van egy klasszikus és egy un. kreatív része. Előbbi nagyjából egyforma mindenkinél, az utóbbi viszont nagyon erősen függ a szereplőktől. Esetünkben a húgoméknak nem volt előzetes ötletük a kreatív rész tartalmára, ezt teljesen Krisztinára bízták. Ő pedig csak úgy tudott javaslatot tenni, ha előbb megismerte a leendő házaspár mindkét tagját,
  • következő egyeztetés: Krisztina itt mondta el a kreatív résszel kapcsolatos javaslatait. A vizuális történetmesélésre volt nagyszerű ötlete, amelynek legfontosabb elemei a szél, a víz, a természet és a vihar volt. Utóbbi azért került bele, mert a húgomék esetében egy rendkívül viharos kapcsolat végeredménye lett az esküvő. Ezen az egyeztetésen Krisztina már pontosan meg tudta adni a teljes munkadíjának az összegét is,
  • a nagy nap: az esküvő napján Krisztina folyamatosan “szolgálatban” volt. A teljes napot dokumentálta. Nagyon tetszett, hogy nem az a típusú fotós, aki mindig látványosan az előtérben van és zavaróan hiperaktív. Hanem tudatosan a háttérbe húzódva végzi a munkáját. Remek gépei és teleobjektívjei vannak, nem kell a menyasszony nyakába lihegnie ahhoz, hogy a nap minden fontosabb pillanatának a hű krónikása legyen. Természetesen az egyik legizgalmasabb és legmeghatóbb pillanat a számunkra a kreatív fotózás volt. Ezen nézőként az örömszülők is részt vehettek. Mindenki pontosan ismerte a fiatalok által bejárt utat és erre előzetes felkészítés nélkül is ráismert a fotózás egyes elemeiben. Mindenki szemében csillogtak az öröm és a felismerés könnyei,
  • utómunkálatok: a fotós feladat nem ért véget a lagzival. Sőt. Ekkor jött egy nagyon fontos rész, a retusálás. Nagyon fontos, hogy Krisztina ennek során is a természetességre törekedett. Nem az volt a célja, hogy a menyasszony alakja a valósnál tökéletesebb legyen, hanem hogy a színek, a fények, az árnyékok és a hangulat tökéletes összhangba kerüljön.

Volt szerencsém testközelből nyomon követni egy profi fotós összes feladatát egy esküvő kapcsán. Ebből nagyon sokat profitáltam a leendő filmemhez. Megállapítottam, hogy Krisztina mindent figyelembe véve nagyon kedvező áron végezte el a húgom esküvőjének a fotózását. A kész fotók pedig csodálatosak lettek.