Ha van egy dolog, amit mindig is érdekesnek tartottam, azok a filmek. Mindig is imádtam leülni és tv-t nézni, vagy mozifilmeken függni. Tudom, ma már senki sem néz televíziót és a DVD fogalma is kevésbé ismert a fiatalok körében, de én még mindig imádom ezeknek a varázsát. Nem vagyok kibékülve a mostani streaming platformokkal, és nem is szeretek az interneten filmeket nézni. Úgy gondolom azonban, hogy újra népszerűsíteni kéne mindezt, főleg a fiatalok körében.
Ezért is döntöttem úgy, hogy céget alapítok. Különböző DVD-ket és lejátszókat fogok árulni. De nem akármilyeneket, hanem eredeti kiadásokat, valamint nem lesz ezerféle film sem a boltban, hanem csak a klasszikusok és, amiket mindenkinek legalább egyszer látnia kell életében.
Nem voltam tisztába azzal, hogy mik is a kft alapítás feltételei, így ennek egy kicsit utána kellett olvasnom. Vannak szükséges dokumentumok, amik természetesen elengedhetetlenek ahhoz, hogy kft-t indíts. Ilyen például a személyi igazolvány, a lakcímkártya, az adókártya. Ezen kívül az alapító okirat és a törzstőke is a kft alapítás feltételei. És, ami talán a legfontosabb, egy bejegyzett székhelyre is szükség van. Fontos, hogy a székhelyt meg tudjuk különböztetni a telephelytől, hiszen az teljesen más fogalmat takar. A telephely az ahol a cég a bejegyzett tevékenységi körét gyakorolja, valamint eltérő helyen található a cég székhelyétől.
Mivel sok terhet le akartam venni a saját vállamról, úgy döntöttem, hogy a székhelyszolgáltatás lehetőségét választom és a Grossoffice-t választottam. A grossoffice.hu oldalukon rengeteg további információt találtam a kft alapítás menetéről, feltételeiről, költségeiről, és magáról a székhelyszolgáltatásról.
Röviden tömören ez a szolgáltatás nem más, mint a cégednek egy székhely biztosítása és az azzal kapcsolatos adminisztrációs folyamatok lebonyolítása. Tehát, ha a székhelyszolgáltatást választod, biztosítják számodra a székhelybefogadó nyilatkozatot, valamint titkárszolgálatot és azt, hogy a székhelyen kikerüljön a cégnek a cégtáblája is. Vállalják továbbá azt is, hogy a beérkezett küldeményeket elektronikusan archiválják neked, átveszik a nevedre érkező leveleket és az érkezett küldeményekről e-mailben értesítenek. Természetesen mindezeket tárolják is és havonta egyszer elpostázzák az általad megadott címre a leveleket és a küldeményeket. Sőt, a grossoffice.hu még a teljes infrastruktúrát is biztosítja a székhelyen, mint például a behajtási engedélyek és a parkolási lehetőség. Sőt, kérés esetén akár tárgyalótermet is szolgáltatnak neked.
Ha velük szeretnél dolgozni első lépésben fel kell venned a kapcsolatot a céggel. Időpont egyeztetést követően sor kerül egy beszélgetésre, ahol megbeszélitek a megalapítani kívánt társaság fő kondícióit. Ezután egy adatlapot kell elektronikusan kiküldeni és visszaküldeni, majd a hozzájáruló nyilatkozatot – az ingatlan tulajdonosa által tanúk előtt aláírva – be kell vinned személyesen az irodájukba. Ezen a személyes látogatáson megtörténik az iratok szerkesztése, kinyomtatása, valamint aláírása és átadása is.
Ezt követően a cégiratokat benyújtják a bírósághoz, a bejegyzés folyamata pedig 1-2, de akár 8-10 nap is lehet. Ha ez sikeres, értesítenek róla, neked pedig 8 napon belül bankszámlát kell nyitnod, amelyen elhelyezed a törzstőkéd is. A végzést, illetve a kapcsolódó e-aktát elektronikusan megküldik majd, és ezzel tulajdonképpen a folyamat végére is értünk.
Természetesen ez egy nagyon felületes leírás volt most tőlem, hiszen sok apróság és részlet van, amire még oda kell figyelni. Ezeket én sem tudtam, de a Grossoffice csapata mindent megválaszolt és sokat segített. Ajánlom neked is, hogy ha hasonló helyzetben vagy, nézd át az oldalukat, vagy keresd fel őket telefonon.
Én kérdés nélkül őket választottam és borzasztóan megkönnyítik az életem és a munkám. Nagyon profi csapatról van szó, akikhez bármikor fordulhatok és teljes mértékben rájuk merem bízni az ügyintézést. Ha székhelyszolgáltatásra van szükséged, csak is őket válaszd!