Egy film megnézése után támadt kedvem új bakancsot venni

Hihetetlen, hogy egy-egy megtekintett filmalkotás milyen hatással tud lenni az emberre. Legutóbb például egy viszonylag régebbi, klasszikus film megtekintése után jött nekem egy ilyen: hirtelen kedvem támadt kirándulni. Sosem voltam egy kimozdulós fajta, mindig is megelégedtem annyival, amennyit a mindennapokban sétálok. Csakhogy most rádöbbentem, mi mindent is hagytam ki az évek során, és úgy éreztem, a világ minden erdei útja is kevés lenne, hogy végigjárjam. De ekkor rá kellett jönnöm, hogy nem igazán tudnék még így, a környéken sem túrázgatni, mert nincs egy rendes bakancsom hozzá. Városi ember vagyok, pár centi latyaknál és egy kis sárnál nehezebb terepre nem voltam felkészülve, a munkába járós cipőimben pedig értelemszerű, hogy nem megyek kirándulni, szóval kellett szereznem egy jó lábbelit minél hamarabb. Itt jött képbe a https://cipomarket.hu/ferfi/bakancs oldal, ahonnan végül meg is rendeltem egy igen mutatós darabot.

Keresgéltem a különböző oldalakon férfi bakancs után, de hamar rá kellett jönnöm, hogy a túraboltokban olyan horribilis összegekért árulják a lábbeliket, hogy az valami eszméletlen. Úgy voltam vele, hogy kezdő vagyok, valószínűleg ritkán jutok majd ki, úgyhogy nem kell nekem a legprofesszionálisabb, elég lesz valami erős, kényelmes magas szárú bakancs is. Csakhogy a sok divatmárka csak a kinézetét majmolja a jó bakancsoknak, de se anyagában, se elkészítésében nem éri utol őket. Már éppen kezdtem elkeseredni, amikor rábukkantam a cipomarket.hu oldalára, azon belül is a https://cipomarket.hu/ferfi/bakancs aloldalra. Itt meggyőződhettem, hogy azért vannak még, akik minőségi férfi bakancsokat árulnak megfizethető áron.

A cipomarket.hu egy olyan webshop, ahol máshol nemigen elérhető márkájú, de abszolúte csúcsminőségű lábbeliket forgalmaznak, többek között férfi bakancsokat is. És nem ám csak egyféle felhasználásra, hanem ténylegesen széles választékban! Van itt az alkalmi magas szárú cipőtől kezdve a téli városi bakancson át a ténylegesen túrabakancs-kinézetű darabig minden. Még egyszer mondom: itt olyan márkanevek forognak, amiket máshol nemigen látni, de ez nem azt jelenti, hogy gagyik lennének. A https://cipomarket.hu/ferfi/bakancs kínálata mind-mind felső kategóriás import bakancs, és nekem pontosan erre volt szükségem. Többet is megtekintettem a felhozatalból, míg végül a választásom egy nagyon kényelmesnek tűnő, de nem túlzottan vastag darabra esett. Végül is első körben csak itt, a Normafa környékén mennék csatangolni.

A megrendeléssel semmi gond nem volt, ugyanúgy működik, mint bármelyik másik webshop. Hála az égnek a kinézett bakancs pont volt is raktáron a méretemben, úgyhogy tökéletesen végig lehetett vinni mindent. A futárszolgálat pár napon belül ki is hozta, és a felpróbálás után megállapítottam, hogy valóban nagyon kényelmes, igényes darabot sikerült vennem. Otthon egy csomót járkáltam benne, hogy idomuljon, ne kint az erdőben kezdjen el törni. Amint beköszöntött a kicsivel jobb idő, máris öltöztem, és indultam is, hogy végre terepen is kipróbáljam a https://cipomarket.hu/ferfi/bakancs oldalról rendelt férfi bakancsot. Nem okozott csalódást. Az pedig, hogy hamar elfáradtam, az én kitartásomat és állóképességemet minősíti, de abban biztos vagyok, hogy ha ezt a lábbelit elnyűttem, ismét a cipomarket.hu-ról fogok rendelni magamnak!