Egy film hatására lettem én is varrónő

Mindig is nagyon szerettem a filmeket, nagy hatással voltak rám már egészen fiatal korom óta. Ráadásul az egyik filmnek köszönhetően döntöttem a jelenlegi munkám mellett, ugyanis az a film egy fiatal varrónőről szólt, aki a varrásban találta meg a hivatását. Ennek hatására én is elkezdtem még eleinte csak kézzel varrogatni, csak akkor vettem meg az első varrógépemet, amikor már volt saját keresetem. Ez a szerelem azóta is töretlen, de nem csak a megfelelő varrógépet találtam meg azóta, hanem azt a beszerzési helyet is, amire mindig támaszkodhatok. Ez pedig a varrogepguru.hu, azon belül is a Janome – Varrógépguru varrógépek a kedvenceim. Az évek során volt pár gépem, de a Janome márka vált be a leginkább. Nagyon megbízható, az ára is elérhető, és eddig soha nem volt vele különösebben problémám.

Ki is választottam egy zöld színű Janome háztartási varrógépet, ami árban is elfogadható volt. A varrogepguru.hu honlapján el lehet olvasni a gépnek a pontos leírásait is, hogy pontosan mit is tud. Különösen tetszett az is, hogy el lehet mondani az őszinte véleményünket a termékek alatt, lehet őket értékelni, szerintem ennél nem is kell jobb visszajelzés a leendő vásárlók számára. Hiszen itt legalább biztosak lehetünk benne, hogy valóban igazak azok, amik le vannak írva, nem kell félnünk az esetleges ferdítésektől.

Mielőtt leadtam a rendelést, mindenképp szerettem volna megtudni, hogy milyen módokon fizethetek. Erről a varrogepguru.hu oldalán olvashatunk is, ha legörgetünk az oldal aljára, ott van a fizetési információk lapfül. Eszerint lehet fizetni online bankkártyával, utánvéttel és előre utalással is. Ennek nagyon örültem, mert én például szeretek készpénzzel fizetni, sokkal biztonságosabbnak érzem, mintha előre kifizetném a rendelésem. Hiszen ki tudja, hogy a kiszállítás során nem – e történik baj, és sokkal bonyolultabb lesz a helyzet, ha már mindent előre kifizettem. Persze ez nem törvényszerű, de voltak a múltban elég rossz tapasztalataim, így ezzel nem merek játszani. Az előre utaláshoz meg van adva minden adat, ha esetleg ezzel a fizetési móddal szeretnénk élni. A csomagot a GLS futárszolgálat szállítja ki, aminek szintén nagyon örültem, mert eddig velük sosem volt még problémám néhány másik futárszolgálattal ellentétben.

Szintén az oldal alján lehet olvasni a gyakori kérdéseket, amik azért vannak, hogy a vásárlók ne tegyék fel újra és újra azokat a kérdéseket, hanem elolvashassák a többiek is. Így nekünk is egyszerűbb, és nekik sem kell ugyanazt ismételniük. Egy szóval az mindenkinek előnyösebb, ha a kérdésünk feltétele előtt elolvassuk a gyakori kérdések menüpontot. Itt olvashatunk többek között a fizetési módok mellett a kiszállításról is fontos információkat, ami szintén nem utolsó szempont. A varrogepguru.hu oldalán is meg van említve, de én magamtól is ismerem a GLS futárszolgálat csomagkövetés menüpontját, ahol figyelemmel lehet kísérni, hogy épp merre jár a csomagunk.

Természetesen garancia is van a megvásárolt termékekre, többek között a Janome – Varrógépgurura is, még pedig úgy alakulnak a sávok, hogy 10 000 és 100 000 Ft közötti vásárlás esetén a garancia egy év, 100 000 és 250 000 Ft között ez 2 év, és végül a garancia 250 000 Ft feletti vásárlás esetén 3 év. Én ezeket az időket korrektnek tartom, szerintem, ha van valami baja a varrógépnek, ennyi idő alatt kiütközik. Összességében minden rendben ment a vásárlás során, ezt elmondhatom.

Janome - Varrógépguru