A magán fogorvosom elmesélte, mi zajlik a színfalak mögött

A filmvásznon és a vörös szőnyegen mindig árgus szemekkel figyelem a sztárok tökéletes megjelenését, ahogy vonulnak a különleges ruhájukban a fotósok kereszttüzében vagy ahogy a kamerába mosolyognak a filmvásznon. A ruhájuk mellett a fogsorukat szoktam irigyelni, főleg mikor valakinek már szinte természetellenesen hibátlan és fehér a fogsora és ezáltal bátrabb a mosolya is. Pár éve én is szerettem volna fehéríteni a fogaimon, így elkezdtem ilyen hatású fogkrémet használni, persze tudtam, hogy a modellek és színésznők vagy éppen színészek profi kezelésekkel tesznek a szebb fogsorukért, de én megelégedtem volna egy kisebb változással, esztétikai javulással is. Egy tubus elhasználása után viszont nagyon érzékennyé váltak a fogaim, mert nem jól viselkedett az én fogzománcommal a fehérítős fogkrém, így felkerestem a Fogorvos Budapestet, mert először lyukas fogra gyanakodtam.

Mikor kiderült, hogy a fogaimmal minden rendben, orvosi szemmel nézve szépek és egészségesek, az első kérdése volt a doktornőnek, hogy fehérítős fogkrémet használok-e. A válaszom persze igen volt és elmondtam, hogy most kezdtem váltani rá, egy tubus fogyott el, mire tájékoztatott, hogy ez nem egyedi eset, sok páciensének vált érzékennyé a foga a használatuk után, ezért nem javasolja a fehérítést. A Fogorvos Budapest orvosaival eddig is pozitív tapasztalataim voltak, de ez még jobban megerősített ebben, hiszen nem akartak rábeszélni egy orvos általi fogfehérítésre sem, mert a doktornő szerint az sem természetes és nem kell semmilyen ilyen módszerrel a fogaim épségét kockáztatni. Mielőtt rájuk találtam, mint a kedvenc magán fogorvosom budapesten, nem jártam rendszeresen fogdokihoz, csak ha panaszom volt. Itt viszont olyan pozitív tapasztalataim voltak és minden konzultáció alkalmával nagyon kedves fogadtatásban részesültem, hogy elfogadtam a tanácsokat és rendszeresen évente minimum egy alkalommal járok hozzájuk. Persze gondolhatnánk, hogy egy magán fogorvos budapest belvárosában biztosan nagyon húzós és nem szeretünk úgy költeni rá, hogy nincs panaszunk, de ez nem igaz. Az árak teljesen reálisak, a rendelő környezete és felszereltsége nagyon korrekt. Az árlista pedig egyértelmű, kiszámítható, minden tételesen le van írva a honlapon és a rendelőben, így nem vaktában kell megterveznünk, hogy vajon mire is számíthatunk. Az orvosok nagyon segítőkészek, nem csak kezelnek, de tanácsokat is adnak, hogy mivel kerülhető el egy probléma. Itt mindig azt érzem, hogy valóban nekem akarnak jót és azt szeretnék elérni, hogy minél kevesebbszer látogassam meg őket. Illetve a recepción is tudnak segíteni, ha kérdésünk van, hogy mennyibe fog kerülni a beavatkozás előre láthatólag, illetve bármilyen más kérdésünkre szívesen válaszolnak.

A fogorvosi ellátás pedig teljeskörű, az általános diagnosztikán és alap kezeléseken kívül implantáció, parodontológia és ami külön pozitív, hogy fogszabályozás is van. Mikor nekem fogszabim volt a gimiben külön kellett járnom fogszabis dokihoz és a fogorvoshoz is, mert nem tudták egy helyen megoldani a két kezelést. A rendelőben több fogorvos is rendel, róluk is találsz fényképes bemutatkozást, így ha valaki szimpatikusabb, akkor célirányosan tudsz hozzá időpontot foglalni. A rendelő tényleg úgy néz ki, ahogy a képeken, minden valódi, nem árulnak zsákbamacskát se a honlapon, se személyesen, így szeretettel ajánlom őket és mindenkinek javaslom, hogy járjon rendszeresen fogorvoshoz, fogfehérítés nélkül is magabiztosabb lesz tőle az ember mosolya.