A diákzsűri nyilvános ülése

Nyomtatás
E-mail

2010. február 8.

2010. február 8. (SZTI) - Nyilvános fórumon értékelte a 41. Magyar Filmszemle versenyszekcióiban szereplő filmeket az Országos Diákzsűri hétfőn délután a Palace MOM Parkban.

Ruprech Dániel, a dokumentumfilmes szekció koordinátora szerint idén nagyon kevés film szólt aktuális problémákról, majd Petró Julianna zsűritag hozzátette, a filmek túlnyomó része továbbra is a rendszerváltás óta jellemző problémákkal foglalkozik. Rudolf Dániel megjegyezte, a harminc munka alapján jól látható a magyar dokumentumfilm által kijelölt irány. A zsűri munkáját összefoglalva Visky Ábel elmondta, leginkább azt értékelték, ha az interjúk mellett képesek voltak az alkotók más médiumok anyagait - archív felvételeket, cikkeket - is beépíteni a filmekbe. Általános tendenciának látta a zsűri, hogy a filmek szereplőinek dialógusain keresztül akarnak információt átadni az alkotók ahelyett, hogy filmes eszközökkel, például képekkel magyaráznának.

A kisjátékfilmes zsűri koordinátora, Veres Attila elmondta, voltak igazán jó munkák, de láttak olyat is, amelyek esetén kérdés, hogyan kerülhettek versenybe. Tarr Bernadett szerint a történetekkel volt a legtöbb gondja a zsűrinek, Szalay Dorottya pedig arról beszélt, hogy legalább 4-5 filmnek semmi keresnivalója nem lett volna a mustrán. Fazekas Máté elmondta, sok volt a befejezetlen, félkész munka, illetve a nyitott befejezésű kisjátékfilmekkel kapcsolatban többször az volt az érzésük, hogy az alkotók nem tudták megfelelően lezárni munkájukat. A zsűri szerint nem kellene félniük az alkotóknak a történetmeséléstől, hanem vállalniuk kellene a bátorságot, hogy filmjeikben konkrétumot mutassanak be.

Tóth Barbara, a nagyjátékfilmes zsűri koordinátora beszámolt arról, hogy a szekcióban szereplő munkák megosztották a zsűrit, az idei szemlére jellemző kamaradrámák közül pedig csak egyetlen darabot tartottak nézhetőnek. Pernecker Dávid hozzátette, a kevés szereplővel dolgozó munkák több darabja túlbeszélt, illetve ingerszegény; Páll Zsófia, valamint Ducki Witek pedig a szekcióban szereplő filmeket egyenként jellemezve fejtette ki a zsűri véleményét az idei versenyről.

Baktai György a televíziós szekció koordinátoraként a többségében köztelevízió  által támogatott kilenc munkát jellemezte, melynek során a zsűri véleményének megosztottságát hangsúlyozta. A rövid értékelést követően Keller Mirella, Muchichka László, valamint Vargha Márk Péter egyenként értékelték az alkotásokat. A négytagú zsűri egyhangú véleményének adott hangot arról, hogy láttak nagyon jó munkát, mely játékfilmként is megállná helyét, illetve, hogy voltak elhibázott alkotások is a versenyben.


Életképek
Galéria

Videó ajánló

KÖZÖNSÉGSZAVAZÁS